Nyúlfarm

Itt vannak a globális felmelegedés főbűnösei

2014. február 23. 11:11 - CaptainBunny

Egyes számítások szerint a globális átlaghőmérséklet 0,74 Celsius-fokot emelkedett száz év alatt. Most azt is kiszámították, hogy az egyes országok miként és milyen nagyságrendben járultak hozzá a felmelegedéshez. Ráadásul még az eredmények bemutatása is látványosra sikeredett.

Sokan ugyan nincsenek teljesen meggyőződve a globális felmelegedés létezéséről, ez azonban nem zavarta azokat a kanadai kutatókat, akik nemcsak kiszámították, hogy mely országoknak köszönhetjük leginkább a hőmérséklet emelkedését, de még pöpec térképeket is készítettek az eredmény bemutatására. A végeredmény valószínűleg senkit sem fog túlzottan hanyatt vágni: az Egyesült Államok lett a főbűnös, a második helyet Kína szerezte meg, de azért Oroszország is felfért a dobogóra. Brazília, India, Németország és az Egyesült Királyság a további sorrend. Az új számítások szerint ez a hét ország a felelős az 1906 és 2005 közötti globális felmelegedés több mint hatvan százalékáért.

A képeket innen nyúltuk: https://www.sciencenews.org/

A montreali Concordia Egyetem munkatársai az alapján számították ki egy-egy ország hozzájárulását a felmelegedéshez, hogy milyen nagyságrendű a káros anyagok kibocsátásával okozott hőmérséklet-változás légköri élettartalma. A felhasznált adatok között volt a fosszilis tüzelőanyagokból származó szén-dioxid mennyisége és az olyan természetbe történő beavatkozás hatásai, mint például az erdőirtás. De beszámították a metánt, a dinitrogén-oxid és szulfát aeroszolokat is. Ezek együtt ugyanis 0,7 Celsius-fokot adnak abból a 0,74 fokból, amellyel a föld átlaghőmérséklete 1906 és 2005 között emelkedett.

A listát ezek alapján vezeti az USA 0,15 Celsius-fokos hozzájárulással, amely kb. a 0,7 fok huszonkét százalékának felel meg, a második Kína kilenc, a harmadik oroszok pedig nyolc százalékot adtak bele a közösbe. Brazília és India hét-hét százalékkal, Németország és az Egyesült Királyság fejenként öt százalékkal járult hozzá a felmelegedéshez. A kutatókat meglepte, hogy néhány nem kimondottan ipari ország, mint Brazília is igen „előkelő” helyen végzett, de ezek szén-dioxid-kibocsátása a féktelen erdőirtásokkal van összefüggésben. Az első tízben amúgy még Franciaország, Indonézia és Kanada található.

A számítások vizuális bemutatásához többféle térkép is készült, az egyiken például az országok mérete aszerint növekedett vagy csökkent, hogy a területük nagysága alapján mennyivel járultak hozzá a globális felmelegedéshez. Ezen Nyugat-Európa, az USA, Japán és India szépen felduzzadt, míg Oroszország, Kína és Brazília mérete nem nagyon változott. Kanada, Ausztrália és Afrika viszont látványosan összement. Ha viszont az országok népességének aránya szerint nézzük a felmelegedésre tett hatást, akkor egy másféle képet kapunk. Ebben az esetben ugyanis a gazdagabb országok foglalják el az első hét helyet, Kína és India itt már csak a 19. és a 20. helyen található.

 

 

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nyulfarm.blog.hu/api/trackback/id/tr85827894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.23. 19:11:43

Mivel ez egy természetes folyamat, bűnösei eleve nem lehetnek. Ki a bűnöse a Hold keringésének?

Pepibubó 2014.02.23. 21:24:19

Látom, az ukrán forradalom sem elég indok a véreskezű gazdi faképnél hagyásához. A helyzet az putyinpincsikéim, hogy ez így röhejes erőlködés. A "legnagyobb" szennyezést csak úgy lehet értelmezni, ha párosítjuk a hozzá tartozó gazdaságok egy főre jutó életszínvonalával. Könnyű úgy nem szennyezni (kevesebbet szennyezni) a tömeggyilkos kommunista diktatúrában, hogy sehol sincs az életnívó. Kapisgálod, USA-gyűlölő bolsikám?!

Life Hacker | NapiHack · http://lifehacker.blog.hu/ 2014.02.23. 22:16:10

nem vitázva a leírtakkal, mert hogy nekem ezen a téren, még általam hamisított statisztikák sincsenek nem, hogy másmilyenek, de...

1. A globális felmelegedés, és lehűlés x100 évente rendszeres, ezt mutatják azok a kutatások, melyeket a DéliSarkon vett minták, illetve több száz éves fák gyűri árulkodnak.

2. A világ lakatlan területein, főleg óceánokban, naponta törnek ki vulkánok, melyek közül akár egy is, több káros anyagot bocsát ki, mint akár MO egy nap alatt...

Nos, nem állítom, hogy az ésszerűt, a minimumot nem kell megtenni, a kockázatok csökkentése érdekében, de... ;)

Conan The Librarian 2014.02.23. 22:24:13

Akit esetleg érdekel, annak itt egy rövid összefoglaló:

www.met.hu/eghajlat/fold_eghajlata/foldtorteneti_korok_eghajlata/

A lényeg:

"a sok tízmillió éves, csillagászati okból kialakuló jégkorszakokat leszámítva a Föld hőmérséklete végig egy ±5 Celsius fokos tartományon belül ingadozott, de jelenleg ezen sáv felső határa felé közelít. Ugyancsak látható az ábráról, hogy az eddig (pontosabban kb. 1750-ig) természetes okból végbement változások az utolsó tízezer évben nem haladták meg a ±1 Celsius fokot sem. Tehát az emberi behatás várható mértéke meghaladja majd az elmúlt tízezer évben tapasztalt változást és közelíthet a tízmillió éves léptékekhez."

Persze nyilván ezek hazudnak, és a statisztikák hamisak, és azoknak van igazuk, akik szerint minden rendben.

Life Hacker | NapiHack · http://lifehacker.blog.hu/ 2014.02.24. 01:11:26

@Conan The Librarian: OK! de én láttam más milyet is, no de sebaj ez már csak így megy ;)

ismered a 3000 éves kínai mondást, miszerint az a baj az internetes megosztásokkal, hogy nehéz eldönteni melyik igaz! :D

Egyébként nem a tényekkel, nem is a trendekkel vitázom, hisz azt ki-ki vagy elfogadja, vagy nem... ez szubjektív dolog.

Én a szemlélettel, ami a nem igazán akarja figyelembe venni, az egyébként szintén szaktekintélyek által elismert tényeket, miszerint vannak tényezők ami a közvetlen emberi befolyástól mentesek...

IGAZ ugyan hogy a fentebb említett vulkán kitöréseket fokozza az emberiség, van akik szerint a tudatunk, mások szerint, pedig az, hogy egyszerűen egyre inkább aszimmetrikusabbá tesszük a földet, bányászat vs. építkezés, a Föld pedig idomul az excentricitás kiküszöböli...

ui.: egyébként, hogy az olvasóhoz az én véleményem áll közelebb, vagy a Tiéd, az számomra indifferens, azt viszont szeretném, ha a nyitottabb gondolkodáshoz közelebb vinnék akár csak egyetlen Embert is! ;)

nitro1 2014.02.24. 09:14:30

@Conan The Librarian: "az eddig (pontosabban kb. 1750-ig) természetes okból végbement változások az utolsó tízezer évben nem haladták meg a ±1 Celsius fokot sem"
Gondolom, te is tudod, hogy mennyit jelent az a 10000 év és az a ±5 fok a Föld léptékével nézve. Kb. az elhanyagolható hibaszázalék elhanyagolható hibaszázalékát. :-) Az más kérdés, hogy az emberiség szempontjából nem, de majd ezt is megoldjuk.

spotty 2014.02.28. 09:01:52

Szerintem meg sok közünk van hozzá. Egyszerű: ne szemetelj, hasznosíts újra, figyelj a környezetre, légy tudatos a vásárlásnál...stb. A szennyezések is mind ezeket növelik. A gyárak és társaik, de egyénenként is igaz. Érdemes lenne jobban figyelni talán. Persze globálisan, de az csak akkor működik, ha egyénenként is jobban odafigyelünk. Vannak kezdeményező megoldások, pl. most a fakivágásokat próbálják visszaszorítani. Itt egy rövid videó magyarázat: redir.ec/megujulo Mégis csak megérné figyelni, ami már a vásárlásnál kezdődik.
süti beállítások módosítása