Nyúlfarm

Az összes atomrobbantás egyetlen kísérteties videóban

2015. október 15. 11:45 - CaptainBunny

Egy zseniális és egyben szörnyen nyomasztó videó mutatja be a világ összes atomrobbantását az első, 1945-ben végrehajtott tesztrobbantástól egészen a 2009-es, eddig utolsó, észak-koreai kísérletig.

Az első atomrobbantást 1945. július 16-án hajtották végre az Egyesült Államokban, az új-mexikói White Sands kísérleti bázison. A Trinity névre keresztelt atombomba sikeres felrobbantása után pár héttel dobták le az amerikaiak a Little Boy nevű bombát Hirosimára és a Fat Man-t Nagaszakira. Ezt követően még több mint kétezer, szerencsére csak kísérleti atomrobbantást hajtottak végre a világon. A legtöbbet az USA, a Szovjetunió és Franciaország.

hbomb.jpgA képet innen nyúltuk: http://qz.com

Az Orbital Mechanics zseniális és egyben szörnyen nyomasztó adatvizualizációja az összes atomrobbantást egyetlen videóban mutatja meg. A Trinity című videóban pontosan feltüntetik a robbantások helyét, időpontját és erősségét, illetve hogy melyik ország hajtotta végre a nukleáris tesztelést. Különféle színekkel pedig azt jelzik, hogy a robbantás légköri (vörös), vízalatti (sárga) vagy éppen földalatti (kék) volt.

Trinity from Orbital Mechanics on Vimeo.

(Via)

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nyulfarm.blog.hu/api/trackback/id/tr227970127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Macropus Rufus 2015.10.15. 16:34:04

no igen. Nem tudom, hogy egy ilyen videók esetében van-e plagizálás, de az tény, hogy a tecsőn (youtube :)) )
több mint 4 éve fent egy pontosan ugyan ilyen videó...

www.youtube.com/watch?v=LLCF7vPanrY

Kis ember 2015.10.15. 16:41:58

@Macropus Rufus:
Én 2009-ben láttam ezt Nagaszakiban az Atombomba múzeumban. Szóval mindenképp ez az előbbi.

Burgermeister 2015.10.15. 18:35:28

@Kis ember: én is ott láttam. de hogy a szovjetek hogy odapörköltek...az nem semmi

Babette anyó húsdarálója 2015.10.15. 19:59:30

Ebben a témában volt már ennél jobb verzió is. Ez elég gagyira sikeredett

bloglegelő 2015.10.15. 22:06:54

és mi ebben a nyomasztó ?

az emberiség tudása legjavával alkotott végre valamit, ami már 70 éve megelőzi az újabb világégés bekövetkeztét

a tanulságokat nem ismerő lilaködösek szívósan önelégült ostobasága, na az a nyomasztó

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2015.10.17. 02:18:35

egy ujszulott racsodalkozasa az Internetre! gratula. en is evekkel ezelott lattam ezta a videot
süti beállítások módosítása