Nyúlfarm

Vírusokkal harcolnának a szuperbaktériumok ellen

2015. május 26. 01:10 - CaptainBunny

Az antibiotikumokkal szemben ellenálló baktériumok jelentik manapság az egyik legnagyobb egészségügyi problémát. A megoldást sokan keresik, most éppen az emberre ártalmatlan vírusokkal szorítanák vissza a rezisztens kórokozók terjedését.

Nagy bajok lehetnek még az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok miatt, az Egyesült Államokban például évente legalább kétmillió embert betegítenek meg a rezisztens baktériumok, és közülük úgy 23 ezer bele is hal a betegségbe. Ez az adat egy 2013-as jelentésből származik, a kormányzat pedig már akciótervet is készített, hogy ezeket a számokat valahogy lejjebb faragják. Hasonló a helyzet Európában és tulajdonképpen mindenütt. Egy brit szakértőcsoport arra jutott, hogy ha a helyzet nem javul, akkor bizony 2050-től évente akár 10 millió ember is meghalhat az ellenálló kórokozók miatt. Mind meghalunk, röviden.

science_42.jpgA képet innen nyúltuk: http://www.worldmag.com

Hogy mindezt elkerüljük, egy rakás kutató keres megoldást az antibiotikumokkal szemben ellenálló baktériumok megfékezésére. Izraeli kutatók például olyan bakteriofág vírusokkal kísérleteznek, amelyek specifikusan baktériumokat támadnak meg. Ezeknek a vírusoknak csupán annyi a hátránya, hogy a baktériumok velük szemben is képesek rezisztenciát kialakítani, ráadásul elég bonyolult lenne a bakteriofágokat pontosan a fertőzött szövetekbe juttatni. A Tel-Avivi Egyetem munkatársainak azonban most úgy tűnik sikerült megoldani ezeket a problémákat.

A kutatók kétféle vírust állítottak elő, az egyik simán megöli a baktériumokat, a másik viszont olyan géneket juttat beléjük, amelyek egyrészt ellenállóvá teszik a vírus gyilkos verziójával szemben, másrészt pedig bezavarnak az antibiotikum-rezisztenciát segítő gének működésébe. Így a baktériumok újból érzékenyen fognak reagálni a gyógyszerekre, és amelyek esetleg megmenekültek volna a második típusú vírusoktól, azokat a gyilkos bakteriofágok szépen elpusztítják. A két vírus kombinációja meggátolja, hogy a baktériumoknál ellenállás alakuljon ki a második típusú vírussal szemben.

Ezzel a megoldással a baktériumok gyakorlatilag az összes antibiotikumra érzékenyek lesznek, ráadásul nincs szükség arra, hogy a szervezetbe juttassák a vírusokat. A kutatók ugyanis kimondottan külső használatban gondolkodnak, például kézfertőtlenítőkben és mindenféle kórházi felületen hasznosítanák a vírusokat. Már csak egy problémát kéne elhárítani a fejlesztéssel kapcsolatban, a legtöbb bakteriofág ugyanis csak egyfajta baktériumot tud megtámadni, ezért a jövőben azon dolgoznak majd, hogy olyan mutáns vírusokat hozzanak létre, amelyek többfajta kórokozóval is elbírnak majd.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nyulfarm.blog.hu/api/trackback/id/tr547491382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása