Nyúlfarm

Ezért annyira hatásos a fekete özvegy mérge

2015. január 27. 21:06 - CaptainBunny

A fekete özvegy mérge akár egy embert is képes megölni, bár ez nem túl gyakran történik meg. Az évek során aránylag gyorsan kifejlesztett méreg azonban sokkal hatékonyabban működik, mint sok más pókok esetében. A fekete özvegy mérge ráadásul különböző betegségek gyógyításának a kulcsa is lehet.

A fekete özvegy egyáltalán nem mondható agresszív fajtának, eléggé fel kell piszkálni ahhoz, hogy valakit megcsípjen. Persze azért akadnak olyanok, akik nem bírják ki, ugyanis évente mintegy 2200 embert csíp meg a fekete özvegy póknem valamelyik tagja. A csípést elszenvedők többsége azonban 24 órán belül megfelelő orvosi ellátásban részesül, így az elég durva fájdalmon kívül több károsodás nem éri őket. A nőstény fekete özvegy mérge azonban akár halálos is lehet, bár ez elég ritkán fordul elő, főleg a pókok visszahúzódó természetének köszönhetően. Amerikai kutatók viszont most alaposabban is megvizsgálták a fekete özvegy rettegett mérgét, hogy megtudják, egy ilyen apró póknak ugyan miért van szüksége ennyire erős méregre.

87-black_widow_closeup.jpgA képet innen nyúltuk: http://news.discovery.com

A Massachusettsi Egyetem munkatársai arra jutottak, hogy a fekete özvegy mérgének összetevői más pókfajoknál is megtalálhatók, a fekete özvegy azonban jóval nagyobb mennyiséget termel belőlük, mint mondjuk a szimpla kis házi pókocskák. A fekete özvegyek ráadásul még erősebb hálókat is szőnek, amelyek alkalmasak lehetnek nagyobb testű zsákmány elejtésére is. A nőstény fekete özvegy a feleslegessé vált hímeket is elfogyasztja, ha azok nem tudnak időben kereket oldani, így nem kizárt, hogy az átlagos rovardiétán túl akár kisebb hüllők vagy emlősök is felkerüljenek a fekete özvegy étlapjára.

Ez pedig azért lehetséges, mert a fekete özvegy által termelt legerőteljesebb idegmérgek, a latrotoxinok, amelyeket a fekete özvegy több mint 30 fajt magában foglaló neméről (Latrodectus) neveztek el. A legmérgezőbb ezek közül, az alfa-latrotoxin kimondottan gerincesek ártalmatlanná tevésére alkalmas, rovarok ellen viszont hatástalan. Az alfa-latrotoxin ennek megfelelően az idegsejtek preszinaptikus membránjához csatlakozik, ez pedig arra serkenti a neuronokat, hogy egy rakás ingerületátvivő anyagot – például acetilkolint – szabadítson fel. Ez okozza a pókcsípés következtében fellépő rendkívüli fájdalmat. A kutatók még arra is rájöttek, hogy a fekete özvegy mérge több olyan mérgekből álló koktélt tartalmaz, amelyek növelik az alfa-latrotoxin hatékonyságát.

A pókméreg tanulmányozása amúgy azért is fontos, mert egyrészt jobb kezelést lehet majd biztosítani a pókcsípések ellen, másrészt pedig a latrotoxinoknak és a méreg más összetevőinek kulcsszerepe lehet az Alzheimer-kór, a rák, a fájdalom vagy akár szexuális problémák gyógyításában.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nyulfarm.blog.hu/api/trackback/id/tr377116047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pindroch 2015.01.28. 14:30:24

fajta? nem inkább faj?

N. Barbie 2015.01.28. 14:38:44

A magyar nyelv-ben nem letezik tobbes-tobbes szam, jo lenne megtanulni...

Mészáros Laci 2015.01.28. 15:09:44

"a rák, a fájdalom vagy akár szexuális problémák gyógyításában."

index.hu/tudomany/2014/11/17/lassuk_ma_eppen_mi_gyogyitja_a_rakot/

♔bаtyu♔ 2015.01.28. 15:25:41

"A fekete özvegy egyáltalán nem mondható agresszív fajtának, eléggé fel kell piszkálni ahhoz, hogy valakit megcsípjen. Persze azért akadnak olyanok, akik nem bírják ki, ugyanis évente mintegy 2200 embert csíp meg a fekete özvegy póknem valamelyik tagja."

Van egy gyanúm, azok nem felpiszkálják a pókot, hanem nem veszik észre. Pld belemászik a pók a cipőjükbe.

Noémi Barati 2015.01.28. 16:03:23

Kedves Szerző!

Már az általános iskolában is tudják a gyerekek, hogy a pókok nem csípnek. Rágó szájszervükkel HARAPNAK! Ennek nyomán pókharapásról beszélünk és nem pókcsípésről. A darazsak és a méhek stb. sem csípnek, hanem azok szúrnak.
süti beállítások módosítása