Nyúlfarm

A vonósugár már nem csak science fiction

2013. január 27. 22:55 - CaptainBunny

Olyan Star Trek-féle vonósugarat fejlesztettek ki egy skóciai egyetemen, amely önmagában, számítógépes segítség nélkül képes tárgyakat vonzani. Igaz, egyelőre csak mikroszkopikus méretekben.

A hivatalos meghatározás szerint a vonósugár egy olyan eszköz, amellyel egy bizonyos objektumot lézersugarak segítségével egy másikhoz lehet vonzani. Vagyis csak lehetne, mivel vonósugárral leginkább csak a Star Trek vagy a Csillagok háborúja típusú alkotásokban lehetett találkozni, amikor is az egyik űrhajó lézerrel megcsáklyázza a másikat, majd magához húzza, nem éppen baráti szándékkal. Egészen eddig, most ugyanis brit és cseh kutatóknak sikerült működőképes vonósugarat előállítani, igaz, egyelőre csak mikroszkopikus méretekben. A tudósok szerint ez az első olyan sugár, amely anélkül képes tárgyakat magához vonzani, hogy előzőleg egy számítógép „befogná" azt a számára.

tng9.jpgA képet innen nyúltuk: http://www.thisisfakediy.co.uk

Elsőként Johannes Kepler német csillagász figyelte meg, hogy az üstökösök csóvája mindig a Nappal ellenkező irányba mutat. Ebből kiindulva később fizikusok arra következtettek, hogy ha egy tárgyat nap- vagy lézersugár ér, akkor az a fotonok irányának megfelelően gyorsulni kezd. Vagyis a fénysugár normális esetben eltolja a tárgyakat, nem pedig vonzza őket. A tudomány azonban nem ismer normális eseteket, lelkes kutatók neki is láttak a fény manipulálására a vonósugár előállításának érdekében.

A '60-as évektől különféle elméletek születtek arról, hogyan lehetne a lézersugár tolóerejét megfordítani, majd a '90-es években mér egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a vonósugár mikroszkopikus szinten akár valóssággá is válhat. 2010-től pedig többféle módszerrel is sikerült mikrométer nagyságú tárgyakat sugár segítségével elvontatni, az egyik technológia például a sugár hőmérséklet-változásán, míg egy másik fénygyűrűkön alapult. A skót St Andrews Egyetem és a cseh Tudományos Eszközök Intézete (ISI) munkatársai által kreált vonósugár azonban az eddigieknél több szempontból is ígéretesebbnek tűnik.

A kutatók ugyanis egy különleges optikai mezőt hoztak létre azáltal, hogy egy lencsén keresztül lézersugarat vetítettek egy tükörre, úgy, hogy az visszaverődve X-alakban keresztezze magát. A visszaérkező lézer fotonjai pedig zavart keltettek az eredeti sugárban, ezzel kiiktatták annak taszító erejét. Mivel az elmozdítandó anyag részecskéi elég kicsik (5 mikron) voltak, így a fény könnyedén szétszóródhatott körülöttük, és a legtöbb foton az anyag elé szorulhatott, ami azt eredményezte, hogy a részecskék lassan megindultak hátrafelé.

„Nagyszerű és érdekes lehet az eszköz gyakorlati alkalmazása" - lelkesedett Tomas Cizmar, a kutatás vezetője a BBC News-nak. „A vonósugár igen szelektíven kezeli a részecskék tulajdonságait, így akár egy konkrét részecske is kiemelhető egy keverékből. Például fehérvérsejtek kiválasztására is alkalmas lehet." Az új eljárás folyadékban és vákuumban egyaránt működik, ezért a jövőben igen széleskörű alkalmazása is elképzelhető, mindenek előtt az orvostudományban, mondjuk vérminták elemzésénél, de akár még a világűrben is hasznosítható lehet. Igaz nem úgy, mint a sci-fikben, ugyanis míg a mikroszkopikus méretű részecskék elvontatása kevés energiát igényel, addig egy űrhajó méretű tárgy elhúzásához olyan nagy mennyiségű lézersugárra lenne szükség, hogy az kárt tenne magában az objektumban is.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nyulfarm.blog.hu/api/trackback/id/tr85047412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása